A Malter Filmfesztivál évről évre pontos képet ad arról, hogy milyen témák foglalkoztatják az egyre nehezebb pályán induló fiatal filmeseket. A találkozások, emberi kapcsolatok visszatérő motívumai minden év felhozatalának, az idei filmek férfikarakterei azonban különös módokon kerülnek a szakadék szélére.
Tie-Break
Ganzer Olivér filmjében három főszereplőt követünk, rajtuk kívül másokat nem is látunk a vásznon. Két fiatal fiú (Szász Mihály, Szász Levente) és az edzőjük (Znamenák István) – aki egyben az apafigura is ebben a történetben – vív egy meccset, aminek az átlagosnál nagyobb a tétje.

A cím nem véletlen: a fiúk teniszezők, az edző pedig azt a feladatot találja ki, hogy aki megnyeri az utolsó tie-breaket, az beülhet hazafelé a kocsiba, a másiknak viszont gyalogolnia kell. A kérdés tehát innentől az, hogy
a testvérek megőrzik-e a bajtársiasságot, vagy lesz olyan pont, amikor valamelyikük a saját boldogulását helyezi előtérbe.
Tavaly a Challengers-kritikámban is kiemeltem, hogy a tenisz rendkívül könnyen válhat a filmvásznon az emberi érzelmek és a hierarchia változásának szimbólumává. Ebben a konkrét esetben az okozott komoly nehézséget a rendezőnek, hogy úgy kellett sűrítenie a játszmát, hogy közben megőrzi annak feszültségét is, és pontosan ábrázolja azokat a pontokat, ahol valamelyik fél bizalma meginog. Ez többségében sikerült, a végkifejlet pedig legyen bármennyire is klisés, szépen épül fel, Znamenák István alakítása pedig átélhetővé teszi az egyszerre csalódó, de közben büszke apa dilemmáját.
Jimmy Hard balladája
Bár dolgoztam is olyan fesztiválon, ahol vetítettük a Jimmy Hard balladáját, eddig valahogy elkerült S. Papp Máté filmje, pedig már a címe is figyelemre méltó alkotást sejtet.

A mű ismeretében azt mondhatom, hogy ennek oka éppen az, hogy a ballada szó ezúttal nem művészi sejtetés: valóban egy Jimmy Hard nevű karaktert követünk (Vizi Dávid), akinek örökérvényű történetét balladisztikus formában ismerjük meg. A fabula magja a narratívák megszületése óta velünk van:
az ember eladja-e lelkét az ördögnek, megköti-e azokat a kompromisszumokat, amiket nem szabadna.
S. Papp munkája ráadásul az utazás motívumával is kreatívan kapcsolódik a klasszikus túlvilágábrázolásokhoz. Az igazán érdekes tényező itt maga a forma: hogy a rendező ennyire komolyan veszi a rövidfilm etűd mivoltát, és ezáltal kompakt módon mesél, miközben kimozdítja a nézőt a komfortzónájából, főként, ha egy fesztiválblokkban nézi. Ritka kincs az olyan (rövid)film, amely szakértelemmel használja a campet, tágítja a zenés forma határait.
Egy szelet sült
A korábbiaknál is direktebben kapcsolódik központi kérdésünkhöz Goretic Péter munkája, az Egy szelet sült. Jászberényi Gábor egy olyan apát alakít, aki kettős életét él. Megpróbál tisztességes vacsorát tenni gyermekei elé, ám utána illegális küzdősport-mérkőzéseken vesz részt, hogy kiegészítse valószínűleg nem éppen magas jövedelmét.

Goretic filmje ügyesen lebegtet,
úgy ábrázol egy fájóan ismerős szociális közeget, hogy csak épületek, kellékek, utcák segítségével építi a miliőt,
direkt módon nem jelez semmit. A rendező ráadásul a maszkulin krízisek széles skáláját villantja fel. Egyrészt itt vannak a mérkőzések, amelyek szélsőséges reprezentációi a klasszikus férfi értékeknek, miközben a rendező azt is bemutatja, hogy semmilyen pátosz nincs bennük. Másrészt egy apát követünk, aki pontosan tudja, hogy elbukott, mégis szeretné fenntartani legalább a látszatot, és bízni abban, hogy a gyerekei nem követik majd el ugyanazokat a hibákat. És persze végül, de nem utolsósorban az említett gyerekek, akik már fiatalon is olyasmit látnak, amit sosem szabadott volna, mégis őszintén hisznek abban, hogy az ő apjuk a legerősebb. Elegáns, ügyes film az Egy szelet sült, ami nagyvonalúan ábrázolja, hogy ez a család már azelőtt szétesett, mielőtt igazán megszülethetett volna.
Patkány
Tóth Gergő filmje egy olyan kellemetlen találkozásból indul ki, ami sok nézőnek lehet ismerős. Egy szórakozóhelyen összefut néhány egykori osztálytárs.

Patrik (Patkós Márton) az a fiú, aki nem a nyertes szelvényt húzta a gimnáziumi lottón: elejtett párbeszédekből értjük meg, hogy valójában mindhárom jelen lévő karakter (Bárnai Péter, Medveczky Balázs, Rainer-Micsinyei Nóra) kellemetlen emlékeket ébreszt benne, és szeretne minél hamarabb menekülni ebből a szituációból.
Tóth érdeme, hogy a klasszikus formát és témát frissíteni tudja azáltal, hogy a Patkányból szinte teljesen hiányoznak a csúcspontok.
Így lesz sokkal életszagúbb a történet, hiszen számtalan ilyen interakción kell túlesnünk nap mint nap, mégsem borítunk asztalt. Más kérdés, hogy a film erőteljesen sugallja: nem biztos, hogy ez minden esetben rossz döntés lenne. Az alig tízperces terjedelem ellenére a film érzelmek széles skáláját ábrázolja, és azt is képes bemutatni, hogy ennek a történetnek valószínűleg sosem lesz valódi feloldása.
Csak ki ne derüljön
Hírfogyasztóként is tapasztaljuk, hogy manapság kevés kurrensebb téma van a nyilvánosságban, mint a hatalommal való visszaélés és a szexuális határátlépések. Különösen igaz ez akkor, ha az egyik szereplő kiskorú. Muchichka László és Bendó Zsuzsanna műve egy kémiatanárról (Felhőfi-Kiss László) szól, aki intim fotókat küld egyik diákjának.

Az iskola elbocsátja a pedagógust, ám ahelyett, hogy rendszerszintű megoldásokat próbálnának kidolgozni, azokat a gyerekeket akarják felelősségre vonni, akik csőbe húzták a tanárt. A szülők részéről jogos kérdés, hogy az iskola vajon miért nem a valós problémával foglalkozik, ám a rendezőpáros arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az online világ általánosságban rengeteg veszélyt rejt, és a gyerekek megfelelő edukáció nélkül folyamatosan aknamezőkön járnak. Ez a film sajnos jó példa arra, hogy
a fontos téma és a tiszteletreméltó vállalás nem egyenlő egy saját lábán is megálló művel.
Állítom ezt még úgy is, hogy tudom, egy ilyen mű elsődleges közege az lehet, hogy szakértők segítségével egy osztályteremben beszélgetünk róla. Ám még ehhez mérten is fájóan félrevezető, elnagyolt, papírízű szinte minden érve, ráadásul szörnyen hiányzik belőle az áldozatok szemszöge. És ezen alig segít, hogy a döcögő szövegeket olyan színészek mondják el, mint Herczeg Adrienn, Kováts Adél vagy Török-Illyés Orsolya.
Serdülőkor
Laurinyecz Ákos munkája azért különleges, mert bár kisrealista módon mutat be egy emberi kapcsolatot, olyan viszonyrendszert helyez a középpontba, ami bár nem példa nélküli a vásznon, mégis sokkal ritkábban jelenik meg a filmekben, mint más családi kapcsolatok.
Az anya-fiú viszony lesz fontos ebben a filmben, ráadásul a rendező képes a szélsőségeket elkerülve tárgyalni a témát.

Minden onnan indul, hogy a főhős (Ficsor Milán) a pályaválasztás miatt elmegy egy iskola által biztosított pszichológushoz (Jordán Adél). A rutinbeszélgetés, amit első pillanatban mindkét szereplő un, idővel egészen más irányba fordul: mi van, ha a fiú azért nem akar egy másik városba egyetemre menni, mert attól fél, hogy az édesanyja egyedül marad. Innentől kezdve a film nagyon szépen bontja ki a két figura függését, és külön öröm, hogy a forgatókönyv kikerüli a lehetséges csapdákat. Földes Eszter alakításában az anya sem válik ördögi figurává, csupán kibomlanak az elfojtások, a titkok, a meg nem történt beszélgetések. Váratlannak nem nevezhető, de a konzekvens formanyelv, a remek mellékszereplők és a főszerepben Ficsor Milán igazi reveláció. Laurinyecz rendezése ékes példája annak, amikor egy film igazán semmit nem talál fel, de amit csinál, azt a szokottnál érzékenyebben teszi.
12. Malter Filmfesztivál, Debrecen, 2025. október 9–11.